1.rész ~

Sziasztok! Az én nevem Lia Harris. Egy átlagos, 18 éves lány vagyok. Pár napja költöztünk Kanadából Londonba anyuval és apuval. Sajnos egyke vagyok... Sajnáltam egy kicsit, hogy elköltöztünk, de itt sokkal jobb. Minden Londonhoz köt. Itt lakik a legjobb barátnőm Mia, a nagyszüleim Emma és Simon, és a gyerekkori legjobb barátom Niall Horan. Igen, AZ a Niall Horan. Régen mindig együtt lógtunk, csak ők elköltöztek, na meg ugye bekerült az X-Faktorba, onnan pedig a One Direction-be (akiket mellesleg imádok), ezért már nem szoktunk beszélni valami sokat. Néhanapján felkeres, ha úgy van, de akkor is csak telefonon tudunk beszélni 1-2 percet. Bevallom őszintén, hogy nagyon hiányzik. Vele mindent megtudtam beszélni. Tudtuk egymás legféltettebb titkait, és nagyon sokat nevettünk együtt. Örülök, hogy bekerült a bandába, hisz mindig is énekelni szeretett volna, most pedig összejött neki, de azért jó lenne, ha még mindig csak az átlagos Niall lenne, mert akkor lenne rám is egy kis ideje.

Mivel elég hirtelen költöztünk Londonba, ezért nem nagyon tudtuk rendbe hozni az itteni házunkat. Még festeni kellene kívül-belül, de már nem volt időnk megvárni, hogy az is meglegyen, ezért jelenleg most egy darabig egy hotelban szálltunk meg. Igaz, hogy mehettünk volna nagyiékhoz is, de egy az, hogy kicsi lenne ötünknek a házuk, na meg nem akartunk a terhükre lenni.
Szerencsére sikerült rávennem anyuékat, hogy külön szobám lehessen a hotelban. Igaz, hogy csak úgy mentek bele, hogy az én szobám az övék mellett van, de ez egyáltalán nem baj.
Miután kipakoltam a cuccaimat átmentem anyuékhoz.
- Sziasztok! -köszöntem, miközben beléptem a szobába.
- Szia kicsim! -köszöntek.
- Már végeztél is? -kérdezte apu, miközben kinyitott egy bőröndöt.
- Igen.-válaszoltam.
- Akkor nem szeretnél segíteni nekünk? -kérdezte anyu.
- Ami azt illeti, át szerettem volna menni Miához....
- Ja...Értem.
- Nem baj?
- Nem, dehogy.-mosolygott anyu.-Menj csak.
- Biztos?
- Menj már! -nevetett apu.
- Köszönöm! -adtam mind a kettőjüknek egy-egy puszit, és megöleltem őket.
- Csak siess haza, és vigyázz magadra.-anyu.
- Rendben. Na sziasztok! -köszöntem el tőlük, és már léptem is ki a szobájukból.
Még visszamentem a szobámba a mobilomért, egy pulcsiért, meg a fülhallgatómért, aztán indultam is. Beszálltam a liftbe, amiben épp egy fura alak állt. Fekete kapucnis pulcsi, és fekete napszemüveg volt rajta, és kerülte a tekintetemet. Az arca elég ismerős volt (már amennyit láttam belőle), de nem tudtam hova tenni. Ahogy leért a lift a földszintre és kinyílt az ajtaja az ismeretlen sietősen távozott a helyiségből, egyenesen ki az utcára. Elég furcsa ürge volt. Na de mind egy.
Ahogy kiértem az utcára, bedugtam a fülhallgatóm és kapcsoltam egy kis zenét, majd már vettem is az irányt Miahoz.

Ahogy a házhoz értem, becsengettem. Izgultam, hogy mit fog szólni, ha meglát. Még nem is tudta, hogy már Londonban vagyok. Egyszer csak kinyílt az ajtó, és Mia sokkoló arca jelent meg.
- Meglepetés! -mosolyogtam, és kitártam a karomat.
Egy pillanatra nem szólt semmit, csak becsukta az orrom előtt az ajtót, majd megint kinyitotta.
- Liaaaaaaaaaaaa! -sikította, majd a nyakamba ugrott és olyan szorosan ölelt, hogy alig kaptam levegőt.-Hogy kerülsz te ide? Annyira hiányoztál!
- Te is hiányoztál nekem.-mosolyogtam, miközben elengedett szoros öleléséből.
- Hogy hogy itt vagy? -csodálkozott.
- Ma költöztünk ide.
- Ez rohadt jó!!! -vigyorgott.-De gyere már be! Ne ácsorogj itt kint! -invitált be a házukba.
Gyorsan köszöntem a szüleinek, akik szintén megölelgettek, meg még beszéltem velük egy keveset, aztán felmentünk Mia szobájába. A szobája nem változott semmit. Citromsárga fal, rengeteg poszter, aminek a nagy része One Direction-ös volt, rengeteg holmi stb... Leültünk az ágyára és elkezdtünk beszélgetni.
- Na mesélj! Mi van veled? Ezer éve nem beszéltünk.-mosolygott.
- Hát... Igazából nincs semmi. Meg vagyok.-mosolyogtam én is.
- Pasik? -vigyorgott.
- Nincs.-válaszoltam.-Bár van egy férjem, meg négy szeretőm mellette, de az nem lényeg.-nevettem.
- Szóval még mindig szereted az 1D-t.-mosolygott.
- Még szép!
- És még mindig Zayn a ''Nagy Ő''?
- Egyértelmű. De, ahogy látom te sem hanyagoltad el őket.-néztem körbe a szobájában.
- Hát nem.-nevetett.-Mindig is imádni fogom őket. Niallt meg főleg.
- Egyszer komolyan bemutatlak neki.-nevettem.
- Esküszöl?
- Ha találkozok vele, mindenféleképp.-mosolyogtam.
- Tényleg! Találkoztál már a többiekkel?
- Dehogyis! Niallt sem láttam már jó pár éve. Csak telefonon szokott felhívni 2-3 havonta.
- Akkor keresd fel! Itt az alkalom. Te is Londonban vagy, ő is....
- Majd még meglátom.-mosolyogtam.
- Te tudod.... Amúgy most hol laktok? -gyors témaváltás.
- Egy közeli hotelben.
- Mert?
- Még rendbe kell hozni kicsit a házat.
- Ja, értem.
Még pár percig beszélgettünk, aztán én elindultam vissza a szállodába, mert már sötétedett. Megbeszéltük Miával, hogy holnap is találkozunk.

Ahogy a hotel elé értem, ismét megláttam a titokzatos embert. Beszálltunk a liftbe, és ismét az volt, ami délután: kerülte a tekintetem. Hirtelen megállt a lift és elment az áram.
- Mi a... Ezt nem hiszem el! -morogta az illető, és nagyon ismerős volt a hangja.
- Biztos áramkimaradás vagy valami hasonló.-mondtam.
- Na nem mondod?! -gúnyosan felszólalt.
- Talán én tehetek róla? -förmedtem rá.
- Nem. Ne haragudj! Csak elég feszült vagyok.-magyarázkodott.
- Azt látom....
- Csak egész nap lányok hada elől menekültem és kicsit már kiakadtam.
- Csak nem megakartak ölni? -felnevettem.
- Valami olyasmi...-mosolygott.
- Amúgy, ha már itt ragadtunk megkérdezhetem a neved?
- Lia Harris vagyok.-mondtam.
- Hogy micsoda? Mondd még egyszer légy szíves!
- Lia Harris.
- Lia Harris? Kanadából?
- Ööööm... Igen.... De te ezt honnan tudod? -néztem rá értetlen fejjel. Kicsit megijedtem megmondom őszintén.
- Ekkora véletlent! -felnevetett, majd levette a napszemüvegét és a kapucniját. Azt hittem, hogy elájulok.-Niall vagyok.-vigyorgott.-Niall Horan.
- Jézusom!!! Niall!!!! -ugrottam a srác nyakába.-Annyira nagyon hiányoztál!
- Te is nekem, de még is hogy kerülsz ide? kérdezte az ölelésünk után.
- Itt lakom.
- A hotelban?
- Igen. De csak egy darabig.
- Meg sem ismertelek. Annyira megváltoztál.-nézett végig rajtam.-Gyönyörű lettél.-mosolygott.-Nem mintha előtte nem lettél volna az...-nevetett.
- Te sem panaszkodhatsz.-vigyorogtam.